Az e heti Cewe-s kihíváson technikai feladat volt, mert egy filmcsíkkal kellett csinálni azt amit akartunk. Volt is mindjárt egy ötletem. Régebben kipróbáltam egy filmstrip akciót a Photoshopban és az eredményt megtartottam. Gondoltam az használom fel, nem lesz baj, ha a filmcsík másként néz ki. De aztán meggondoltam magam, mert már biztos unalmas, hogy állandóan esküvői képekből készülnek az oldalaim. Így két kedvenc filmjeimről készítettem oldalt, amiket akár 100x is megnéznék és minimum vagy 10x láttam. Keresgéltem hozzá képeket a Google-ben, valamint készleteket, de az utóbbit nem nagyon találtam. Sajnos nem tudok vásárolni, ezért a freebiek között kellett keresnem. Végül is találtam egyet, de ahogy elkészült az oldal vele rájöttem, hogy egyáltalán nem tetszenek az elemek a háttérpapíron kívül. Ezért csináltam egy másik variációt, ami már jobban tetszett. A kisördög így sem hagyott nyugodni, muszáj volt megcsinálnom az eredeti ötletem alapján az oldalt. De azzal meg az a baj, hogy szerintem még hiányzik róla valami, de nem találtam semmit, amit az oldalra rakhatnék, amivel befejezettnek érezném az oldalt. Ennek ellenére megmutatom mindhárom oldalam. Íme az első variáció:
Felhasznált elemek:
Mythical Designs - Movie Night
Krisssz - Filmstripe
Google képek
Ez a második variáció, aminél a háttérpapír marad meg, amire a filmplakátokat raktam, és alkalmaztam pár szűrőt, textúrát. A kész oldalnak adtam még egy feliratot.
Felhasznált elemek.
Mythical Designs - Movie Night (háttérpapír)
Krisssz - Filmstripe
Google képek
A két előző képhez tartozik egy kis videó, vagyis inkább zene. Az a baj, hogy a scrap oldalak nem tudnak zenélni, pedig a Robin Hood betétdala nélkül nem teljes az egész.
Nagyon szeretem ezt a számot. Bryan Adams kedvenc előadóm. Most pedig mutatom az utolsó oldalt, amit a kihívásra készítettem. Ahogy mondtam úgy érzem, hogy nincs befejezve, hiányzik róla valami, de nem tudom hogy mi. A wa-n kívül és a filmcsíkon kívül minden saját, a háttérpapír a szülinapi ajándékomról marad meg. :-)
Nem tudom, Neked mi hiányzik az első kettőről, mert szerintem semmi, bár én nem vagyok egy pakolós típus. Mindkét oldal magáért beszél. A harmadikat én is kicsit "üresnek" érzem a nagy eseményhez képest. Egyébként rengeteg oldal van ahol jobbnál jobb freebie-khez juthatsz hozzá.Példának csak egy: http://scrapbook.creativebusyhands.com/2010/11/summary-for-digital-scrapbooking
Nos az első kettővel annyira nincs bajom. Igaz az első képen használt elemek nem az én stílusomhoz tartoznak. Inkább a romantikusabb készleteket szeretem. Ez meg túl modernnek tűnik nekem (főleg a word art). Az utolsó képről valami hiányzik és még nem találtam meg, hogy mi lenne az. A Cewe-n mondták, hogy világosítsam a hátteret, de még így is hiányzik nekem valami.
Szlovákiában születtem, Magyarországra 2009 költöztem a férjemhez. Mivel nem dolgozom, igyekszem kitölteni a napjaim. Szeretek sütni-főzni, és nemrég a digitális scrapbookba szerettem bele.
Heirloom photography
-
Az ünnepi időszak nem igazán a tanulásé vagy a munkáé, így most nem a
Photoshop technikai fogásaival fárasztalak, hanem mesélek valami
különlegesről: a Hei...
Készülődés 2024 karácsony
-
Igen tudom, hogy drágának látszik de nem az, az árak majd 2-3szorosára
mentek fel tavaly óta. Ami a lényeg egy karácsonyi koszorú vagy egy
asztaldísz ma má...
Treasure Thursday - Happy Halloween
-
It's Thursday and some bundles at the Studio are for $10 today only!
Check them *here* now so you don't miss out!
-
Szerintem sincs azzal baj, ha az ember főként a saját kapcsolatrendszerében
felvállalja a betegségét. Sőt, lelkierő nem az elhallgatáshoz, hanem a
felválla...
Még élek
-
Már rég írtam bejegyzést. A scrappet egy jó ideje befejeztem. Egyszerűen
rengeteg időt elvett a családtól. Az éjszakai fentlét pedig nagyon fárasztó
volt.
...
Ömlesztve 3.
-
Bár, csupán egy készlettel, de azért Bóbita is jelentkezett azóta, mióta
utoljára írtam. Diamond címmel egy szuper színkombójú készletet hozott,
amivel rög...
Project Life App
-
Megvettem a Project Life App-et, és gondoltam, írok róla pár dolgot, hátha
más is fontolgatja. Az alkalmazás a digitális PL-ot emeli egy sokkal
egyszerűbb ...
Mérföldkövek könyvalbum
-
A 2014-es tarjáni scrap táborban a fő projekt egy régi könyvből készült
album volt Veka vezetésével. Témaként a saját életem meghatározó eseményeit
választ...
Újabb szülinap
-
Kisebb leánykám továbbra sem tér át a lányos témaválasztásra, így pár hete
ezt a tortát álmodta meg magának a heteik szülinapjára.
Az elrendezés az ő í...
Újdonságok a webáruházban meg még itt meg ott
-
Kedves Olvasóim!
Hosszú kihagyás és standby állapot után, ismét "híreket mondunk" itt, a
Scrapbook.hu honlapján.
Az elmúlt másfél hónapban megtöbbszöröződö...
Salt and pepper
-
Čas dovoleniek...táborov...stanovačiek...grilovania... voňa špekáčikov...
proste leto je tu a s ním i ďalší collab z dielne Babinetiek.
Tentokrát sme vza...
Megköszönés és költözés :-)
-
Majdnem pontosan négy évvel ezelőtt született ez a blog - akkor a kisfiam
volt annyi idős, mint most a kislányom...:-) Hogy telik az idő!
Azóta rengeteg d...
Leszel a barátom?
-
*A régi barátokkal kapcsolatban az egyik legnagyobb áldás, hogy az ember
megengedheti magának, hogy hülyét csináljon magából előttük.” (Ralph Waldo
Emer...
Nem tudom, Neked mi hiányzik az első kettőről, mert szerintem semmi, bár én nem vagyok egy pakolós típus. Mindkét oldal magáért beszél.
VálaszTörlésA harmadikat én is kicsit "üresnek" érzem a nagy eseményhez képest.
Egyébként rengeteg oldal van ahol jobbnál jobb freebie-khez juthatsz hozzá.Példának csak egy:
http://scrapbook.creativebusyhands.com/2010/11/summary-for-digital-scrapbooking
Nos az első kettővel annyira nincs bajom. Igaz az első képen használt elemek nem az én stílusomhoz tartoznak. Inkább a romantikusabb készleteket szeretem. Ez meg túl modernnek tűnik nekem (főleg a word art). Az utolsó képről valami hiányzik és még nem találtam meg, hogy mi lenne az. A Cewe-n mondták, hogy világosítsam a hátteret, de még így is hiányzik nekem valami.
VálaszTörlés