Sok víz lefolyt a Dunán, amióta nem írtam ide. Sok minden történt velem, amit most nem részleteznék, aki ismer személyesen, az tudja mi a hallgatásom oka, aki meg nem, de érdekli, keressen meg és elmesélem. :)
Azonban röviden annyi, hogy új dolgok kezdtek érdekelni, új tervek vannak, amiknek a kivitelezése folyamatban van.
Ahogy láttátok, a blog is átalakult, kinézetet cserélt, feléledt. Ez egy folyamat része, mivel úgy döntöttem pár hónapja, hogy rám is rám férne, egy átalakulás.

Kedvenc sorozatom főszereplője bizonyos időnként regenerálódik, új testet, új arcot, új személyiséget kap a régi emlékekkel. Én megtartom az arcom, csak szeretném, ha a testem megújulna egy kicsit. Elfogadás ide-vagy oda. Igazából nem érzem magam jól a bőrömben, ezért úgy döntöttem lefogyok, vagyis inkább életmódot váltok. Nem mások miatt, nem azért mert a vékony nők a szépségideál megtestesítői, hanem mert valami ott lent mélyen, a lelkem mélyén azt mondja: "Ez nem jó így. Én nem érzem magam jól itt".

Azonban itt kezdődött nálam a probléma, azaz hogy kezdjek neki és hogy fogyjak le. Nagyon sokat olvastam, elolvastam a létező diétákról mindent pro és kontra. Sok mindenre rájöttem és okosabb is lettem. Pontokba szettem, amikről úgy gondolom, hogy fontosak, segítenek az átalakulásban és irányt mutatnak a jövőre nézve (előfordulhat, hogy valami kimaradt):
  • a testünknek mindegyik tápanyagfajtára szüksége van (a szénhidrátra, a zsírral és a fehérjére), de nem mindegy hogy milyen és milyen formában visszük be,
  • naponta 3x - 5x kell enni és keveset,
  • a víz fontos, a napi 2 l
  • fontos a mértékletesség (lehet enni tortát, de egy kisebb, akár egy fél szelet bőven elég, nem kell az egészet eltüntetni),
  • mozogni mindenképp kell,
  • a mérleg információt nyújt, de nem olyan releváns, a máshogy is ellenőrizni kell a fogyás alakulását (pl. mérőszalaggal),
  • a kardió a barátunk,
  • a fokozatosság jó,
  • minden a fejben dől el.
Ezek alapján vannak kitűzött céljaim, amit szeretnék rendszeresíteni az életemben, lassan haladok, és bár az eredmény is lassan jön, de jön.
Így pl. csökkentem a cukor mennyiségét, amit beviszek, kenyeret és más pékárut nem eszem, ha igen akkor a teljeskiörlésű választom, ugyanez igaz a tésztákra is, és ezekből is kevesebb mennyiséget eszem. A köretnél a krumpli és a sima rizs helyett bulgurt, tönkölybúzát, barna rizst eszem, de ezekből is keveset és kerül melléjük párolt zöldség nagy mennyiségben. A tányért sem szedem tele, nem repetázok. Nagy kedvencem azonban a zabpehely és a belőle készült kása.
De a legfontosabb, hogy feladtam a kényelmet és mozogni kezdtem. Vettem egy biciklit és azzal járok munkába, valamint tornázok is. Lassan látszik az eredmény a mérlegen és a centiméteren is, igaz még mások számára annyira nem észrevehető, de nekem mutatja az irányt, hogy jól csinálom.
Ebben a bejegyzésben erről a témáról most ennyit szeretnék írni, ez inkább egy bevezetőféleség lenne, de ígérem a jövőben lesz még szó a fogyókúráról, hogy hogy csinálom, miként, hol tartok és hasonlóak. Remélem ez is segített, vagy elindított egy úton.
Amennyiben érdekel várlak legközelebb is. Ha kérdésed van, észrevételed, vagy építő tanácsod írj, hogy segíthessünk egymáson.

post signature
A képek a Pixabay-ról származnak.


Ez egy rövid összefoglaló az elmúlt időszakról, amikor itt nem adtam életjelet magamról.
A legtöbb információ nem újkeletű a Facebookos ismerőseim számára.
Először is van munkám. Elég rögös út vezetett el idáig, tapasztalataim összegzése megérne egy bejegyzést. Szóval dolgozom, mégpedig a szomszéd faluban, kb. 7 kilométerre. E-manager vagyok, de hogy mit csinál egy E-manager, azt ne kérdezze senki, mert magam sem tudom. A titulus jól hangzik, de ez olyan pozíció, amibe mindent belezsúfoltak. Egy kicsit grafikus, webdesigner, informatikus, rendszergazda, projekt manager is vagyok. Ennél a pozíciónál jó, hogy mindenhez ért az ember, de vannak hátrányai is. Amúgy szeretem a munkám, a kollektíva nagyon jó és a főnökömre sem lehet panaszom. Szóval meg vagyok elégedve.
Közben elvégeztem egypár kreatív tanfolyamot is, majd bővebben mesélek róluk is.
Persze terveim is vannak és sok személyes projekt vár megvalósításra, vagy épp folyamatban van.
Legelső és legfontosabb projekt a jogsi megszerzése. Remélhetőleg, augusztusban el is indulok ezen az úton.
Szeretnék még angolul megtanulni, valamint egy webdesign tanfolyamot is elvégezni. Sajnos az utóbbi nem olcsó mulatság, de remélhetőleg egy év múlva neki tudok kezdeni ennek is.
A megújulás nem csak a blogon történik, hanem a való világban is újítok egy kicsit, azonban mivel egy rövid összefoglalót terveztem, ezért ez is egy következő bejegyzés része. A lényege talán az, hogy pár hónap múlva kerek születésnapomat ünneplem és mivel az ilyesmi egy kicsit fordulópont az ember életében, ezért szeretnék másképp nekikezdeni egy új korszaknak. A blogot is azért kezdtem feléleszteni, mert szerettem volna valahogy dokumentálni, végigkísérni ezt az utat. Szeretném másokkal is megosztani a tapasztalataimat, hasonló elhatározásra jutókat támogatni, vagy erőt meríteni Tőled, kedves olvasó. Ezért a blog nem csak a scrapbookra fog koncentrálódni, ha készül egy-egy oldal, azonnal megosztom, hanem más témák is meg fognak jelenni itt. Ha nem érdekel nem gond, nyugodtan tovább lehet görgetni, más olvasni való után lehet kutatni. Nem haragszom meg érte.
Apropó scrap. Mostanság azt is nagyon hanyagoltam, készült egy-két oldal az elmúlt időben, valamint két fotókönyvet is készítettem. Mindkettő ajándék volt, mindkettőt a családnak, de csak az egyiket mutatom meg, a másikra engedélyt kell kérnem a "megrendelőtől". Tervben van két további fotókönyv, egy az esküvői albumunk (5 éve leszünk házasok, de még mindig nincs kész a fotókönyv) és Jázminról szóló fotókönyv. Remélem mindkettő hamarosan elkészül.

Most ennyi lenne röviden, hamarosan jelentkezem újabb bejegyzéssel!
Köszönöm, hogy elolvastál!


A bejegyzésben található kép a Pixabay-ról származik

Helló világ!
Már jó ideje nem adtam életjelet magamról. Sajnos még mindig nem rendelkezem időgéppel, sem időtágítóval, így nagyon nem volt időm a blogra. Sok minden történt / történik velem, majd megejtek egy rövid beszámolót.
Egy kis változásba is belekezdtem az életemben, így úgy gondoltam, hogy magát a blogot is felélesztem, átalakítom. De mivel nagyon nehéz a szűkös időkeretembe mindezt belepréselni, ezért lesz egy kis fennakadás, és nem lesz mindjárt tökéletes. Kérlek nézzétek el nekem!
Amúgy hogy tetszik ez az új blogdesign? Remélem megszeretitek, nekem nagyon bejön ez a letisztult forma.
Hamarosan jövök újra

Szép napot!


post signature

A következő oldalak a még nem publikált CT munkáim Bettiee-nél (sajnos már nem tervez), Cewés kihívásra készült oldal és egyéb scrap vagy a Photoshopban készült munkám.
A következő két oldal Bettiee két készletéhez készült, még tavaly nyár elején. Jázmin egy éves szülinapján készült fotókat használtam:

A következő Osli készletével készült OKC oldal. Teljesen más stílus, mint ami én vagyok, ennek ellenére imádtam:
A következő két oldal a Cewés Csinálj amit akarsz kihívásra készült. Mindig lemaradtam róla, most pótoltam a hiányosságot méghozzá két DW-s (Doctor Who) oldallal:
Az erdőt és a Tardis-t a deviantARTos stockphoto-ból készítettem, a lány egy régi oldalamból vettem. A feladat pedig az volt, hogy mindenki lépjen ki a komfortzónájából, azaz alkosson olyan készlettel, vagy készítsen olyan oldalt, ami nem megszokott tőle.
Itt is a deviantARTról szerzett képeket használtam. Kedvenc sorozatunkat, filmünket kell megörökíteni.

Végül, ahogy már írtam, állást keresek. Létrehoztam egy weboldalt és elkészítettem egy önéletrajzot Preziben. Mindezekről későbbi bejegyzésben írok. Ezekhez készítettem a következő képet, szintén a Deviantartról letöltött hozzávalókból.
Augusztusban esküvőn voltunk. A legjobb barátnőm ment férjhez. Igazi spanyol-szlovák-magyar esküvő volt. A barátnőm nászajándékba egy üveg pálinkát kért, amit meg is kapott, persze mást is adtunk mellé. Egy szép, névre szóló címkét készítettem az ifjú párnak:


Kellemes napot kívánok mindenkinek!
post signature
A Cewe fórumán futott (már vége van, de még van pár emberke felé tartozásom) a Kép egymásnak játék. Itt következnének a már elkészült, de eddig nem publikált oldalak. Sajnos a felhasznált készleteket nem tudom megosztani veled, mivel az eredeti .psd fájlok elvesztek, ezekben tároltam ezeket az adatokat. Én is kaptam sok-sok gyönyörűséget, majd megmutatom azokat is.
Eagleszemnek készült:
Kacsáé:
Krisssz oldalához tartozik egy sztori is. Amikor "megálmodtam" az oldalt, gondoltam milyen jópofa lenne, ha a Nikon reklámhoz hasonló scrap oldalt készítenék. Tudtam, hogy Krisssz szeret fényképezni, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a Nikon a kedvenc márkája. Ez jól kitaláltam! Íme a kész "mű":
Nessita oldala:
Nzsuzsáé:
Szrjudité:
és végül Zitz oldala:
Most ennyi, a többiek se szomorkodjanak, mert nem maradnak oldal nélkül. Folytatás következik...

Kellemes napot kívánok mindenkinek!
post signature
A Pinteresten és scrap körökben láttam már könyvalbumot, nagyon tetszett, de nem mertem belevágni. Végül egy Facebook csoporthoz csatlakoztam és elkezdtem. Nincs még kész, csak két oldal készült el még, nagyon lassan haladok vele. Nagyon lassan...
A felhasznált anyagok közt van, amit saját, van amit a Kroki Kincseiben és a Scrapfellownál szereztem be.
A borító:
A belső oldal:
Az első két kész oldal:

Az oldalak egy kicsit közelebbről:



Most csak ennyivel vagyok kész, sajnos. Azonban nemsokára megint hozok kész oldalt.

Kellemes napot kívánok mindenkinek!
post signature
Bocsánatot kérek minden egyes követőmtől, sajnos nagyon elhanyagoltam a blogot. Ennek több oka is volt, van.
A tavalyi évem nem volt valami felhőtlen. Nem akartam bejegyzéseken át keseregni, ezért inkább megvártam, míg egy kicsit javul a helyzet.
Ezen kívül nem is volt időm, főleg nem a scrapra. Jázmin igényelte a foglalkozást és nem szereti ha én vagy az apja a számítógép előtt ül. Persze meg is látszik a Jázminra fordított idő, mert a múltkor a védőnő csak nézett, amikor elmondta a Kom, kom, kominár szlovák mondókát, a Répamesét, Fúj a szél a fákat, Csicsíjja babája dalocskákat.
Végül, amikor már lett volna lehetőségem, elromlott a számítógép és le kellett cserélni egy újra. A régin lévő adatokat csak mostanában tudtam megszerezni, pótolni. Ezen kívül a december a karácsonyi készülődés ideje volt, és több projektbe is belevágtam.
Az egyik egy készülő könyv album, amiről képeket egy következő bejegyzésben mutatok, valamint januártól újra nekiláttam felkutatni álmaim munkahelyét. Eddig kisebb sikerrel.
Készült pár scrap oldal, amiket szintén egy következő bejegyzésben megmutatok, minimális szöveg mellett.
Ez lenne a bocsánatkérésem oka és a magyarázkodásom.
Kellemes napot kívánok mindenkinek!post signature
Nagyon elhanyagolom ezt a blogot és a galériákat is. Igazság az, hogy bár készítek oldalakat, de valahogy nincs kedvem feltölteni. Meg néha időm se. Jázmin sem hagy mindig, mert ő is szeretné püfölni a gép billentyűit és kattogni az egérrel. De most igyekszem pótolni a hiányt. Így ez a bejegyzés is csak oldalakból és készletekből fog állni. :)
Az első oldal Bettiee Easterling készletével készült.
Bár húsvét rég elmúlt, de azért ezt a készletet bármilyen témában fel lehet használni, ezért megvásárolhatjátok ITT
A következő a Magic című készlet:
Ezt két boltban is meg lehet vásásrolni:
és a ScrapBird-nál
A következő készlet a Spring Rain:
Megvásárolható ITT
A következő oldalak is Bettiee készleteivel készültek, de mindkettő Mert ajándékot kapni jó játékra készültek. Itt egy kicsit el vagyok maradva, de lassan és biztosan haladok a cél felé. Az első egy collab készlet:
ITT megtalálható
Az oldalam Zoénak készült.
Az utolsó Bettiee legfrissebb készlete a Felicity:
Megvásárolható ITT
Ez az oldal Kireva-é.
A következő oldal már nem Bettiee készletével készült, hanem Giny felhívására jelentkeztem. Nem ilyen stílusú készletekhez vagyok szokva, minta amilyen az övé. Mégis gondoltam kipróbálom magam, mert az igazat megvallva tetszenek az ilyen készletekkel készült oldalak, csak valahogy én nem érzem közel magam hozzájuk. Néha azonban kell egy kis változatosság és jó ha átlépjük saját határainkat, korlátainkat. És láss csodát nagyon imádtam ezzel a készlettel dolgozni. Nagyon tetszett és örülök, hogy jelentkeztem a felhívásra. A készlet címe O Like Orchids. Az előnézetit így mutatom:
Elérhető ITT

Kellemes napot kívánok mindenkinek!
post signature
A múlt vasárnap Erika megkért minket Timivel azaz Gólyával együtt, hogy készítsünk kinyitható képeslapot az óvónéniknek nőnapra. Így született a következő képeslap, amit most minden nőtársamnak küldök virtuálisan.
Felhasználtam:
CreaDorena - Lyrical letters

Arany Viktor: Nőnapra
Rózsaszirmok legyenek talpad alatt, 
Égi fény mossa meg arcodat. 
Angyalok vezessenek végig utadon, 
Kerüljön el bánat, fájdalom.

Kellemes napot kívánok mindenkinek!post signature
Egy kicsit elmaradtam a blogolással. Így most nagyon keveset szövegelek, inkább mutatom az oldalaim.
Először is jöjjenek a Képet adni jó játékra készült oldalak.
1. Tonié. Nagyon elkapott a krétázási láz, ezért itt is krétáztam, valamint egy szuper puzzle tutorialt találtam az interneten, amit ki akartam próbálni. De végül nem sikerült az szerint elkészíteni az oldalam. Ezért egy igen időigényes módszerrel készítettem a fotóból puzzlet.
Felhasználtam:
 Raspberry Road Designs - Life in Pictures
A 2. krisz-é. Itt is feldaraboltam a fotót, mert kivágásban nem vagyok valami jó. S mivel szép napsütéses, vidám kép, így tavaszi hangulatot képzeltem köré.
Felhasználtam: 
Bettieescrap - Come to Spring
 Kreen Kreations - The Life in Colors 
Lilas - Special day
és Cewe - Sliced sablon
A következő oldalam azonban már más jellegű. Pár héttel ezelőtt azon gondolkodtam mosogatás közben, hogy talán visszakéredzkedhetnék Bettiee-hez CT tagnak. Lehet, hogy tudnám csinálni, hisz Bettiee-t kedves, megértő személynek ismertem meg. Mikor végeztem gondoltam szétnézek a Facebookon, ahol egy üzenet várt Bettiee-től, hogy nem mennék-e vissza hozzá. Úgy látszik létezik telepátia. :D A következő oldalam az ő tavaszváró készletével készült, amelynek címe Come to spring.
Itt megvásárolható.
Az oldalam pedig a következő:
Mellesleg felhívnám a figyelmet Cewe legújabb blogvonatjára, amelynek címe Spring, Love and Others. Én is hozzájárultam egy template csomaggal.
Itt megtalálhatjátok a kapcsolódó bejegyzést.
Kellemes napot kívánok mindenkinek!