Tükörbe zárva

Körülbelül két héttel ezelőtt volt a Cewe-n Halloween-es kihívás. 
A feladat az volt, hogy valami halloween-es oldalt készítsünk, bár nem volt muszáj, legalább póknak, vagy boszinak kellett lenie a képen. Az eredeti koncepcióm az volt, hogy egy törött tükör lesz  egy pókhálós falon, amiben egy kép van. De a törött tükröt nem tudtam megcsinálni (később találtam ecsetet, ami ezt imitálja). Végül elástam a temetőben. A kép mindenki fantáziáját megmozgatta és elkezdtek mesélni. Az én mesém a következő volt:
A szépséges hercegnőt a boszorkány elátkozta. Az átkot persze fel lehet oldani, amit egy tiszta szívű herceg tud csak megtenni. A boszorkány azonban ezt nem akarta, ezért úgy döntött, hogy elássa a képet a temetőben. Azonban egy arra tévedő szellem megzavarta a szeánszát.
Ezen kívül kiderült az is számomra, hogy szívesen várják az oldal folytatását. Neki is kezdtem, gondoltam az elejétől kezdjük a mesélést. De mivel sok minden közbe jött nem volt időm és kedvem folytatni. De ma bemutatom a folytatást, amit a következő bejegyzésben mutatok meg. Addig megmutatom a kihívásra készült oldalt.


Felhasznált elemek:
Cali design - 31th october free add-on
a boszorkányt a következő oldalról töltöttem le: www.ladyj.hu
az üstöt és a szellemet pedig: mupyn.multiply.com oldalról


0 kedves üzenet:

Megjegyzés küldése