Elegem van!!!!
Elegem van a mai napból! Ennyire szerencsétlen csak én lehetek. Az egész a porszívóval kezdődött. Délelőtt úgy döntött, hogy beadja a kulcsot. Öt perc porszívózás után fura hangja, majd fura szaga lett. A biztonság kedvéért kikapcsoltam, de amikor be akartam kapcsolni, akkor nem reagált. Így hát összeszedtem magam, majd legyalogoltam az anyósomhoz, hogy elkérjem az övét. Ő sem volt valami fergeteges hangulatban, mert kiderült, hogy a sógornőm nem akar hazajönni az anyjától, és válni akar és ezentúl Pécset fog lakni, ami Esztergomhoz viszonyítva igen messze van. Így az a kis Dominiket nem tudjuk, hogy mikor látjuk legközelebb. Így most a takarítást félbe kellett hagynom. A férjem megkért, hogy délután menjek el az egyik barátjának a nagymamájának a temetésére. Mivel rég volt rajtam elegáns, fekete nadrág, ezért elő kellett keresnem, hogy felpróbáljam. Ekkor ért a következő kellemetlen meglepetés. A nadrág penész szagú vo lt és a szárán volt egy kis folt.Pedig mindig kint szárítom a kimosott ruhát és naponta szellőztetek stb. Kirámoltam a szekrényt és a ruhák nagy része penészes volt!! Most moshatok, mert nem dobhatom ki a ruhákat, mert akkor nem lenne mit felvennem. A szekrényt is áttöröltem domestosos ronggyal és a biztonság kedvéért teafaolajat elkevertem vízben és még olyan ronggyal is áttöröltem. Most minden szekrényt ki kellett rámolnom és kimosni az összes ruhát. Ez most egyáltalán nem hiányzott nekem. A temetésre végül egy sötét farmerben mentem el, de nagyon kínosan éreztem magam. Az egész napom elment az egésszel és még nem főztem. Egyáltalán nincs semmihez kedvem, de olyan rendetlenség van, hogy legszívesebben sírva fakadnék. Mi jöhet még????
Ilyenkor egyetlen megoldás besötétíteni, gyertyákat gyújtani, illatos olajat vagy füstölőt égetni és vagy egy jó fürdőt venni, vagy lefeküdni. A rendetlenség holnapra sem fog elmúlni, de egy jó alvás után mindent másként fogsz látni.
VálaszTörlésEgyütt érzek...a héten én se vagyok a topon, de sz@rok rá; "csakazértis" olyan dolgokkal foglalkozok kevéske szabadidőmben, amikkel szeretek. Esetleg szkreppeld ki magadból ezt a kellemetlen napot, én szívesen megnézem! :)
VálaszTörlésDrága Eszti, mindkét előttem szólóval egyetértek. Ha az embernek van egy ilyen napja, már előre bevonzza a következő rosszat! Hagyd a fenébe! Ha meg a farmer miatt megszólnak, akkor nem a temetéssel foglalkoztak, tehát Őket is meg lehet szólni!!!
VálaszTörlésOlvasd el a javaslatokat és így próbáld meg rendezni soraidat:-))))
Remélem, többet fogok tudni jönni Hozzád, de tavasztól egészen biztos, mert akkor már itthon leszek és pihenten azt teszem, amihez kedvem lesz! persze ez csak álom, de többet pihenhetek, ez biztos:-)))