Oldal a nyereményből

Tegnap éjszaka nem tudtam aludni. Sajnos ha felbosszantom magam, akkor nehezen alszom el. És tegnap felbosszantottam magam azon, hogy az emberek milyen hálátlanok. Ahogy írtam tegnap volt az unokaöcsénk születésnapja. Mivel nem volt nagyon pénzünk ajándékra (szörnyű, hogy milyen drága egy babaruha, vagy egy játék!), így úgy gondoltam, hogy olyat adunk, ami maradandóbb (hisz a játékot megunják, a ruhát kinövik). Ezért azt az oldalt, amit tegnap meg is mutattam kinyomtattuk jó minőségű fotópapírra, volt itthon egy nagyon szép 29x35 cm-es fényképkeret, amit a férjem átalakított úgy, hogy polcra is ki lehessen tenni, de fel is lehessen akasztani. Szépen beraktam az oldalt, be is csomagoltam és délután elmentem a sógoromékhoz. Annyian voltak, mint egy kisebb lagzin, sok-sok ajándék volt felhalmozva. De a kis Dominiket nem érdekelték az ajándékok, neki az üres műanyag ásványvizes flakon tetszett, azzal játszott egész nap. Átadtam az ajándékunkat, a sógornőm kibontotta és ennyit mondott: „Csak ennyi?” Teljesen kiborult, hogy ilyen ajándékot adtam neki. Én kis naiv azt hittem hogy a legértékesebb ajándék az, amit mi készítettünk, két kezünket dicséri. Nagyon vissza kellett fogjam magam, szerencsémre megmentettek a párom barátai, akik felhívtak, hogy menjek el velük a búcsúba. Este aztán az apósom visszahozta elmondva, hogy sógornőm kidobta a kukába, mert szerinte „tök gáz az egész, ő ilyet ki nem tenne”. Ma azonban az anyósom elvitte, mert neki tetszett és kitette az éjjeli szekrényére. Ezen az egészen annyira kiakadtam, hogy éjszaka nem tudtam elaludni és bár nem volt kedvem scrapbookozni, mégis a számítógép előtt kötöttem ki. Nem is figyeltem oda nagyon,hogy mit csinálok, csak dühöngtem meg sírtam. Végül elfáradtam és elmentettem a munkám. Csak most, hogy a férjem elment meccsre és géphez jutottam néztem meg, hogy mit ténykedtem éjjel. Meglepetésemre egy majdnem kész oldal fogadott, amit a nyeremény készletből készítettem.

Íme:

Készlet:

Bl Design: Blue Delusion

A kép tavasszal készült, amikor fél év szervezés után végre egyetlen megmaradt barátnőm meglátogatott minket 1 napra. Felmentünk a dombtetőre és lenéztünk a falura, valamint fényképeztünk össze-vissza.