Sajnos nagyon el voltam foglalva az utóbbi időben, valamint a férjem bevackolta magát a gép elé, ahonnan csak enni és aludni lehetett kicsalogatni, ezért nem tudtam még az ünnepek előtt mindenkinek átadni jókívánságaimat. Ezért most utólag próbálom bepótolni. De előtte ezen úton szeretném megköszönni Margó kedves meglepetését, valamint Éva meseszép képeslapját. Tőletek is elnézést kérek, hogy nem tudtam megköszönni hamarább. Ezért most ezúton kívánok minden kedves olvasómnak kellemes hetet, remélem örömben, szeretetben teltek az ünnepek. Utólag szeretnék mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánni, valamint egészségben eltöltött, szeretetben gazdag, Boldog Új Évet!




post signature
Bár az előző bejegyzésemben még az alkotói válságról írtam, most mégis közzé teszek valamit. Rájöttem, hogy az egész hasonlít ahhoz a helyzethez, amikor keresünk valamit, de nem találjuk. Majd egy nem keressük, vagy esetleg mást keresünk és megtaláljuk. Szerintem nagyon akartam oldalakat készíteni, szinte görcsösen, ezért nem jött semmi. Most csak unalom és időűzőként pakolásztam. Várom a férjem, aki hajnalban jön majd csak haza, mert megint olyan munkája van, hogy este tudja csak beszerelni. Nélküle nem tudok elaludni, meg persze félek, hogy nehogy baja essen. De persze megkértem, hogy ha elindult hazafelé írjon egy sms-t. Nos mivel nem tudok megmaradni az ágyban, így született meg ez az oldal. A készlettel már olyan rég akartam oldalt csinálni, csak nem tudtam milyen képet használjak fel, de most valahogy megtaláltam hozzá illő fotót. Nagyon tetszenek a színek, az elemek. 

Karina designs - Life Art Love freebie

Nem tudom, hogy mikor jelentkezek megint. Lehet, hogy még ezen a héten elkap újból az ihlet és jövök egy oldallal, de lehet, hogy csak két hét múlva. Szóval nem haltam meg, ha egy jó ideig csend van körülöttem, csak „hibernáltam magam” :D

post signature
Elkapott... Egy ideje már tart, kb december eleje óta. Sajnos nem tudok semmit sem alkotni, semmi ihlet, és semmi sem tetszik. Úgy érzem, hogy csak tökéleteset mutathatok be és ezzel görcsössé válik az egész. Elment valahogy a kedvem. És egyáltalán nem tudok ráérezni a Karácsonyra és a téli készletekre. Gondoltam tartok egy kis szünetet, mert semmi ihlet és ha van is egy idő után elmegy a lelkesedés, mert az jár a fejemben, hogy nem lesz jó. A múltkori két oldalamat is azért mutattam be, mert úgy éreztem, hogy ha már megcsináltam ne csak a gépemben lapuljon. Igaz ezek még nem olyan vészes oldalak voltak, mert mindennek ellenére tetszettek és úgy gondoltam, hogy megmutathatom őket. Mostanság csak félig elkezdett munkáim vannak, amit aztán ki is dobok, mert túl magasra állítottam magamnak a mércét. Ezenkívül a kihívások sem inspirálnak, mert a karácsonyi témában egyáltalán nem tudok semmit sem letenni az asztalra. Valamint nincsenek képeim se, amik köré alakíthatnám az oldalt. Így most elvonulok csöndes magányomba és igyekszem inspirálódni, nézelődni mások munkái közt. Ha mégis ihletést kapok, akkor első lesz, hogy felteszem a képet. Ja és majd akkor senki se csodálkozzon, hogy a tél és Karácsony közepén nyári oldallal jövök. Én sosem voltam normális. Ha erre van kedvem és hangulatom...
Most mindenkinek jó éjt kívánok!
post signature
Nagyon megtetszett Krisssz havazós blinkie, amit a Cewén mutatott a tutoriallal együtt. Gondoltam készítek én is egyet, amiből kettő lett. Lehet, hogy egy kicsit nagyok, de azért szerintem jól sikerültek. Különben mindenki elviheti, ha tetszik akár ez, akár a második. Az első hasonló a leírtakban lévőhöz.


Ezt PhotoFiltre Studioval készítettem, majd az animált hóesést a Nature Illusion Studio-val raktam hozzá. Ezzel a programmal esőt is adhatunk a képünkhöz, valamint víz hullámzását és vízesés effektust is. Ez a program inkább olyanoknak való akik nagyon szeretnek animált képeket készíteni. De ha valakinek mégis kellene, akkor azok itt letölthetik.
A második az teljesen a Photoshopban készült. Gondoltam készítek egy több nyelvű Boldog Karácsonyos blinkiet, amiben váltogatják egymást a feliratok. Négy nyelven lehet olvasni a feliratot, magyarul, szlovákul, németül és angolul.


post signature
Valahogy mostanság nem megy az alkotás. Alkotói válságban vagyok. Nem tudok ráérezni a karácsonyi hangulatra és így nem is tudom megjeleníteni a képeimen. Az az igazság, hogy 23 évig a karácsonyról annyi fogalmam volt, amit a tévében láttam a különböző karácsonyi filmekben. Gondoltam ezért nem is erőltetem a témát. De azért néha-néha próbálkozok kisebb - nagyobb sikerrel. Sokat gondolkodtam, hogy közzé tegyem-e de végül úgy gondoltam, hogy mivel nem vagyok tökéletes és még csak nemrég kezdtem a scrapbookot, ezért nem vesztek semmit azzal, hogy megmutatom próbálkozásaimat.
Kezdjük a múlt héten készült oldallal, amit eredetileg a Cewe kihívására készítettem, de lemaradtam róla. És egyébként sem sikeredett valami jól. Az egész oldal a múltkori bejegyzésemben mutatott Roben-Marie készletből készült.



A kihívásról valójában azért maradtam le, mert elég sok elfoglaltságom volt hétköznap és bár elkészült az oldal, de nem volt nagyon időm feltölteni. Ezen kívül a hétvégénket Bécsben töltöttük a férjemmel és a sógoromékkal. Szép élmény volt, készültek is képek. De legközelebb inkább csak a férjemmel szeretnék menni, mert nem sokat láttam a városból, mert a sógoromék McDonalds-ot vagy BurgerKinget kerestek. Sajnos én nem vagyok az a hisztizős fajta, aki minden áron érvényesíti az akaratát, ezért a belvárosban lévő vásárból nem sokat láthattam, mert nem akartuk megváratni a buszon utazókat. De azért így is gazdagodtam élményekkel, amiket a Schönbrunn-i kastélyban szereztem. A következő oldalam az ott készült képekkel készült. Ezt inkább igyekeztem téliesre készíteni. A szalma angyalka utalás arra, hogy minden dísz, csecse-becse amit láttam a kastély kertjében felállított bódékban kézzel készültek. Ez szerintem már valamicskével jobb, de nem az igazi.


Felhasználtam:
Faba Scrap Design - Smells like Winter
Doudou´s Design - Brillian Christmas Alpha


post signature