Egy kicsikét hanyagoltam a blogot, mert alig volt idöm és kedvem a gép elé ülni. Két hete a férjemet megkérték egy munkára, amiben én is besegítettem. Nem tartozik a feladatai közé a kertészkedés, de elvállalta. Így minden nap kora reggel felautóztunk Budapestre és egy társasház kertjét tettük rendbe. Az elején pár napos munkára számítottunk, de két hétig csináltuk, mert máshol is volt dolgunk. Nem vagyok finnyás a munka terén, de ez azért megpróbáltató volt számomra, hisz este hét óra volt, amikor hazaértünk és még a háztartás körüli munkáimat is el kellet végeznem. Így néha tizenegy óra is volt amikor lefeküdtem. A hétvégeken pedig a lemaradásaimat próbáltam bepótolni. Így nem volt nagyon idöm, sem kedvem még írni valami bejegyzést.
A múlt hét pénteken Margó hagyott egy megjegyzést, amely egy blogdíjat takart. Nagyon szépen köszönöm neki és örülök, hogy ennyien olvastok. Azonban én nem adom tovább, mert egyrészt nem tudom, hogy kinek adjam, hisz már mindenki megkapta, akit szeretek olvasni, vagy olvasok. Másrészt vannak olyan társaim, akik nem nagyon kedvelik e díjakat. Engem személy szerint nem zavar, söt örülök is neki! Mivel nagyon sok blog létezik, e díjak azért születtek meg szerény véleményem szerint, hogy a kevésbé ismert és népszerü blogokat is népszerüsíthessék, megismertessék a nagyközönséggel. Ezért gondoltam ajánlok a díj továbbadása helyett 1-2 blogot, amit szeretek olvasni és biztos jól esne a tulajdonosának, ha többen is olvasnánk. Valamint esetleg nektek is hasznotokra válna.
Az elsö egy gasztroblog lenne, bár ez inkább férfiaknak szól egy pasitól, ahol inkább eddig „mindenki által tudni illik receptek” vannak közölve. Mindennek ellenére szeretem olvasni, mert igazán humoros blog. Nagyokat szoktam kacagni 1-1 bejegyzésén. Egyébként nemrég indult. A blogot itt találhatod meg
A másik egy idézeteket gyüjtö blog. Nagyon sok jó idézet található itt, amit a scrapbookos oldalaknál is fel lehet használni (az igazság az, hogy én még egyet sem használtam fel az itt fellelhetö idézetekböl). A blogot itt találhatod meg.
Hamarosan jövök két oldallal, addig kívánok szép napot és kellemes olvasgatást!
Gratulálok kedves Blissz!
VálaszTörlés