Legjobb barátok

Először szeretném mindenkinek megköszönni, aki gondolt rám és tanácsokkal látott el, a törődést. Nagyon megnehezíti egy kismama boldog terhességét egy olyan helyzet, mint az enyém. A sok szaladgálás, intézkedés, bosszankodás felőrli az idegeket, főleg olyankor, amikor az ember amúgy is érzékenyebb és aggódósabb. Rövid beszámoló rólunk. Még mindig nem sikerült orvoshoz kerülnöm, bár ma voltam a háziorvosnál, aki azt tanácsolta, hogy menjek be az apeh-hoz és az egészségügyi pénztárhoz (még jó, hogy egy épületben van mind a kettő) és addig verjem az ajtót, amíg nem lesz valami. Végig telefonáltam az összes ügyfélszolgálatot, míg az oep-nél beszéltem egy hölggyel. Ismer már, mert már jó párszor voltam nála és elmondta, hogy holnap vigyek be minden papírt, amim csak van, csekkekkel együtt és majd segít. Mindig is szimpatikus volt ez a hölgy, csak eddig valahogy sose sikerült vele beszélnem. Így holnap megyek újból intézkedni, remélem már a jövő héten lát egy orvos is. A magánrendeléssel kapcsolatban nézelődtem a környéken, valamint kérdezősködtem is, és hát nem állunk úgy anyagilag, hogy 25.000 forintot fizessek a vizsgálatért és az ultrahangért (azt hittem olcsóbb lesz az egész, nem tudom mi kerül ennyibe). De ha a jövő héten sem kerülök orvoshoz, akkor muszáj lesz ezt a pénzt rááldozni.
Egyébként jól érzem magam. Egy héttel ezelőtt még rosszul voltam reggelenként, de nem hánytam, csak egyszer. Fáradt vagyok, de közben meg nem bírok pihenni. Este nehezen alszom el, mivel sehogy sem kényelmes. Hason szeretek aludni, de a mellem érzékeny, ezért párnákat kell magam alá gyömöszölni és gyakran felébredek wc-zni, inni. Alapjában véve néha azt hiszem, hogy nem is vagyok terhes, mert szinte semmi jel nem mutatja. A neten nézegettem a kismamáknak szóló könyveket, hát elég borsos az áruk és kevés van olyan, ami a terhesség kezdetétől az egészen kisgyermek korig, esetleg egy éves korig végig kísérje ezt a folyamatot.
Ennyi lenne a kismamás témából. Még szeretném elujságolni nektek, hogy az Ulpius-ház e-novella pályázatára elküldött novellám (a Jégkirálynő) bekerült a kiválasztottak közé. Nagyon megörültem ennek a hírnek, legalább ma egy kis pozitívum is volt. Egyébként írogatok, csak a háttérben, nem volt időm és kedvem a történeteimet feltenni a netre a másik blogba. Majd lassan rászánom magam. Persze más pályázatokra is beneveztem más írásokkal, de ott sem zárult le még a kiválasztás folyamata.
post signature
Most pedig szeretnék bemutatni két készletet és a hozzájuk készült két oldalt. Az első Kreen Mariposa nevezetű készlete:
Megvásárolható a Digiscrapbooking.ch-nál, valamint a Digi-boutik-ban.
Az oldalamat pedig nektek ajánlom, mint virtuális barátaimnak. Az oldal címe: A legjobb barátok.
A másik készlet Steph mini kitje, ami már rég a boltokban van, csak hát lusta vagyok hozzá, hogy bejegyzést írjak.
Az oldalamhoz a képet a horvátországi fotók közül választottam. A kép Abbáziában (Opatija) készült és a szobor neve A lány a sirállyal. A képen egy kisfiú pont nem jó helyen állt, de a foltozó eszközzel eltüntettem. Valamiért egy kicsit borongósnak tűnt a kép, de a Photoshop mindenre tud egy jó megoldást. Egyébként szívesen visszamennék, sőt legszívesebben odaköltöznék, ha választhatnék. De hát tegnap se találtam el a lottószámokat. 
Kellemes napot kívánok mindenkinek!
post signature

3 megjegyzés:

  1. Az utóbbi időben kevesebbet blogoltam és többet pihentem - pedig nem is vagyok kismama! azért az tényleg fontos, hogy orvos is lásson!
    Esetleg a neten is találhatsz olyan jellegű oldalakat, amelyeket könyvben szeretnél megvenni, ha jól értettem:-)
    Szép kismamaságot kívánok Neked!
    Gratulálok a novellád sikeréhez! ... és az oldalaidhoz!

    VálaszTörlés
  2. Drukkolok, hogy sikerüljön az ügyintézés!
    A tünetek eltörpülnek amellett, hogy mekkora öröm és boldogság fog várni még Rátok!
    Mimivel 32 hetet hánytam végig, annál bármi jobb lehet!
    Én is azt javaslom, hogy a neten szinte mindent megtalálsz a kismamasággal kapcsolatban, a könyvek drágák és gyorsan elszalad az a 9 hónap!
    Gratula a novelládhoz!
    Szép napot!

    VálaszTörlés
  3. Az oldalaid ismét gyönyörűek, főleg az első...!
    Remélem, a kedves hölgy segítségével végre pont kerül az ügyintézés végére és végre orvos is lát! A 25rugótól lehidaltam, mifelénk egy 10essel kevesebb.
    Könyvet szívesen küldök, csak írj címet (most jelöltelek be facebook-on, hihi)! :)

    VálaszTörlés