Nyaraltam


Húha! Megújult a Blogger! Most nézek mint a moziban! Remélem hamar belerázódok ebbe az egészbe! Már rég nem jelentkeztem, a legutolsó bejegyzésem is ütemezett volt. Nem akaródzott se blogolni, se scrappelni. Csak pár fórumba kukkantottam be. Mint tudjátok június végét Horvátországban töltöttem. Nagyon jó volt, több száz képet készítettem és most volt kedvem és időm, hogy a kedvenceimet kiválogassam és feltöltsem a Facebookra. Ide is berakok egy párat, de sokkal kevesebbet, mint oda. Rövid beszámolóm a képek alapján következik.
Hétfőn indultunk egy kisbusszal, a falunkból szervezték 14-en voltunk, én az anyósommal mentem, mert a férjem dolgozott és valójában az anyósom és az apósom ment volna, de az apósom nem akart menni. A tengerpartig autópályán mentünk, de nekem tetszett így is a táj. Vagy 20 alagúton át mentünk, ami közt volt egy közel 2 km-es is (azt hiszem).

A szállásunk ahol 2 éjszakát töltöttünk a Krk szigetre vezető híd lábánál volt.

Első nap csak fürödtünk és fotóztunk mindenfélét. Pl. naplementét, érdekes tobozokat.
 
Másnap kirándultunk Fiuméba és Abbáziába (azaz Rijeka-ba és Opatija-ba). Opatijában pedig fürödtünk egyet. Pár kép e két helyről:
Rijeka





Opatija








Most pedig egy szédítő fotók következnek egy útról, melyen végig mentünk és nagyon félelmetes volt.




Harmadik nap még fürödtünk a tengerben egy keveset, napoztunk, hogy ne fehéren menjünk haza a tengerpartról. A szállás egyébként jó volt, nekem csak ágyra, fürdőszobára van szükségem a nyaraláskor, mert szeretek sétálni, beülni, csavarogni. De aki kényes és igényes, annak biztos nem tetszett volna. A reggeli és a vacsora svédasztalos volt, de minél korábban érkeztél annál jobb volt, mert a végére már kevés választék maradt. Szerda este aztán elindultunk az ország belseje felé, mert a csütörtöki program a plitvice-i tavak megnézése volt. Az felejthetetlen élmény volt, gyönyörű táj, azurkék tó, vízesések. Innen is mutatok pár képet, de nem adja vissza úgy az egészet, mint az, hogy ott volt az ember. Egyébként itt forgatták a Winetou-t és az Ezüst tó kincsét is.















A végén egy kis csoportkép kis csoportunkról, mely részt vett e négy napos utazáson.


Egyébként mindvégig jó időnk volt, csak csütörtökön borult el az ég, de akkor is jó meleg volt. Én vittem egy vékony kardigánt, ha fáznék, de nem kellett. A túránk utolsó órájában végül elkapott egy kisebb zápor, de sok rutinos Tátra mászó, túrázó volt a csapatban így előkerültek a széldzsekik, esőkabátok és egy esernyő. A hazafelé vezető úton aztán már nagyobb zivatar is jött, de a buszban a Mamma Mia! nézése közben senkit sem zavart. Átlépve a Magyar-Horvát határt pár kilométer után hatalmas szélvihar lökdöste a buszt, de ahogy olvashatjátok épségben hazaértem. Gyönyörű volt a tenger, csak a tengeren való hajókázás maradt el, pedig imádom a hajókat. Opatija gyönyörű volt és elmennék még párszor oda. Nagyon jól éreztem magam, csak azt sajnálom, hogy a scrap terén kimaradtam egy kép egymásnak játékból és kihívás kitalálós játékból a Cewén. De Beedee Blogtrain-jára jelentkeztem, ez lesz az első ilyen próbálkozásom és nem tudom még, hogy mit csináljak. És a nagy melegben valahogy nem nagyon akaródzik a gép elé ülni. Ötletem sincs, hogy mit lehetne összehozni. Emellett kedden behívtak újabb állásinterjúra, de ez már nem ügynöki munka lesz, mert én küldtem az önéletrajzom, és nem ők kerestek meg a Profession.hu-n. Remélem megfelelek, külön feltétel volt a tárgyalóképes szlovák nyelvtudás (amit Horvátországban gyakoroltam is, mert hasonlít a két nyelv és megértették, hogy mit akartam, de egyszer németül rendeltem egy salátát, mert nem tudtam kimondani horvátul a nevét, ezért a német jobban tetszett). A cég tetszik nekem, nem áll messze a scraptól, mert a honlap tervezés, webhosting mellett prospektusokat, plakátokat terveznek, szóval külön beírtam az önéletrajzba és a motivációs levélbe a Photoshop ismereteimet, igaz csak kezdő szinten. Jó lenne már dolgozni, de ha lesz munkám nem tudom még hogy hogy sikerül egyeztetnem a munkát, a háztartást és a scrapot is. De ha vannak akiknek sikerül, akkor nekem is fog. Most pedig mindenkinek kívánok kellemes éjszakát és szép hetet! Aki pedig a jövőben megy el nyaralni, kellemes és élménydús, feltöltődős nyaralást. 
post signature

3 megjegyzés:

  1. Gyönyörű helyeken jártál,jó volt nézegteni, olvasni, drukkolok az állásinterjúhoz!

    VálaszTörlés
  2. Látom, Neked sikerült feltöltődnöd ezeken a csodás helyeken...és láttam jópár scrap-gyanús fotót is :)
    Ujjaim csuriban holnap az interjú miatt!!!

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű nyaralásotok volt. Örülök, hogy jól érezted magad és sok szép fotó is készült. Holnap szurkolok neked én is.

    VálaszTörlés