Fülek

Ez az oldal a már megszokott heti kihívásra készült. A feladat az volt, hogy egy tárgyat, vagy épületet foglaljunk oldalba. Azonnal eszembe jutott a füleki vár. Nagyon sok emlék, mesélni való van vele kapcsolatban, amiből a lényeget meg is osztom. De előtte a képről egy pár szó.
Régen készítettem a várról egy pontosan ilyen képet, de sajnos a lemezt otthon hagytam Szlovákiában. Ez a fotó egy volt kollégám munkája, akinek itt nagyon szépen köszönök (elnézést, hogy nem a saját fotóm, de most hirtelen nem volt más ötletem). A várak és épületek szinte kívánják, hogy Out of bound képeket készítsen belőlük az ember és mivel nekem ez a technika nagyon megtetszett, gondoltam így oldom meg a kihívást. Az első koncepcióm ez volt:

De ettől tovább nem jutottam. Mert még szerettem volna pakolni egy két elemet a könyv köré, de valahogy nem találtam semmit. Aztán gondoltam egyet és másképp oldottam meg, aminek a végeredménye a következő lett:

Ez már szerintem sokkal jobb, vagyis nekem így teljes az egész. Az összes elem a Cewe-ről van letöltve, ezért nem is sorolom fel (igaz lusta vagyok, meg késő van).
Most pedig egy két infó a várról.
Fülek egy kisváros Salgótarjántól kb 20- 30 km-re (pontosan a férjem tudja, hisz sokat járt utánam). A város közepén áll ez a vár egy dombon. Az egész városhoz és a várhoz annyi a közöm, hogy egy évet itt jártam iskolába (utána a szüleimnek nem tetszett, hogy naponta bejárok 30 km-t ezért egy közelebbi iskolába irattak át). Miután elvégeztem a középiskolát itt kaptam munkát, mint minőségügyi asszisztens. Sok jó embert ismerhettem meg és sokat tanultam szakmailag és magánügyileg is. Naponta jártam be dolgozni, ami azzal járt, hogy jobb napokon 5 órakkor keltem, hogy 7 órára bent legyek, de ha túlórázni kellett, akkor fél  négykor kellett kelnem. Este pedig 6-ra vagy fél 9-re érte haza, ezért igen kimerítő volt. Ennek ellenére nagyon szerettem utazni, mert vonattal nagyon szép élmény. Ahogy megközelíti a vonat a várost feltűnik a vár, majd a vonat tesz egy félkört és a vár úgy fordul az emberrel. Ja meg csodás volt a táj is. Bár hiába dolgoztam már egy ideje ott, nem voltam még fent a várban, de aztán volt egy randim (az nem a férjem volt még :D), és a srác megkért, hogy vezessem fel a várba. Bementünk és csodás volt a kilátás odafentről. Bár nem volt valami kellemes az túrázás, mert nem vittem magammal túracipőt és tűsarokban igen meg kellett küzdeni a kövekkel, bár a lefele vezető út már sokkal kényelmesebb módon tettem meg (a srác karjaiban). Akkor készült rólam az a fotó, amit a profilomjaimnál használok. A másik alkalom egy kis május elsejei kiruccanás alkalmával volt ismerős fiatalokkal, végül két hónappal az első túrám után a férjemet is felkalauzoltam a várba (pechemre megint tűsarkúban). Röviden ennyi a történet. 
Még megjegyzem, hogy van az MTV-nél egy időjós, aki annak idején igen erős tájszólással közölte velünk a várható időjárást. Ő innen származik.
Különben nagyon szép képek és infók vannak a Wikipédián a várról, valamint még itt és itt.

post signature

3 megjegyzés:

  1. Oltári jó lett!!!! Gratulka!

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus, imádom!! És az infókat is. Vicces, mert először a címet láttam meg, és komolyan azt hittem, hogy több fül lesz a képen:) Még egy villanásra eszembe is jutott, hogy milyen fül, ha nem élőlény?? Talán letört szoborfülek??:)) Ezt a várat (is) meg kell nézni közelebbről:))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szuper!!!! Különleges - számomra főleg az elsőnek látható oldalad megoldása!! Egyszer kipróbálom:-))) Szerencsés vagyok, mert jártam már a Fülek-i várban és én is azt tartom, hogy ezt az élményt nem lehet, nem szabad kihagyni!!!!

    VálaszTörlés