Tiszta lappal...

Ez a Cewe ez évi első kihívásának a címe, amiről sajna lemaradok, mert pechemre a férjem nagyszabású munkája csak jövő héten kezdődik, addig pedig újból a gép előtt ül. Nem tudom, hogy lehetne erről leszoktatni, de most másról szokunk le. Már decemberben megfogadta, hogy leszokik a cigiről, ami nála nagy szó, mert nagyon erős dohányos volt. Talán az én példámra felbuzdulva határozta el magát (én egyik napról a másikra tettem le, bár nem voltam olyan erős dohányos mint ő). Először próbálkozott az egyáltalán nem gyújtok rá módszerrel, de ehhez gyenge az akarata, ezért javasoltam, hogy csökkentse az adagját, ami elég jól megy, de néha veszekednem kell vele, mert amikor nem figyelek bent is rágyújt, mert így szokta meg. Azelőtt mondhattam a magamét, hogy nem jó, meg satöbbi, de a füle botját se mozdította, most legalább reagál rá, ha elkapom.
Tiszta lappal kezdjük ezt az évet. Nem nagyon szoktam fogadkozni, mert nem tartom be, de elhatározásra jutottam. Próbálom megzabolázni a káoszt, ami körül vesz. Azelőtt mindig úgy éreztem, hogy semmire sem jut időm, nem csinálok mást, csak főzök, mosogatok, takarítok és mégis rendetlenség van. Ezért elkezdtem az FlyLady programot az Urban:Eve-n. Remélem segítségemre lesz. Eddig minden simán megy. A másik elhatározom az „Üzenet” füzet. Hogy mi is lenne ez? Azon gondolkodtam a mai nap, hogy mik azok a hibák, amiket szeretnék elkerülni. Ezek főleg majd a gyereknevelésre vonatkoznak, olyan dolgok, amelyeket el szeretnék kerülni, mert tudom, hogy nem jók, és olyan hibák amiket a szüleim elkövettek. Ezenkívül olyan dolgokra is szeretném emlékeztetni magam, amik a házasságommal kapcsolatosak és lehet, hogy évek múlva előjöhetnek (újabb szülői példa elkerülése), valamint figyelmeztetések, hogy milyen anyós legyek. Lehet, hogy furán hangzik, de felnőtt fejjel elfelejtjük, hogy milyen gyereknek lenni vagy éppen friss házasnak. Ezért találtam ki ezt a füzetet, melyben leírok gondolatokat, üzeneteket a jövőbeni magamnak. Lehet valami inspiráló gondolat is, depresszió elűzésére valami tipp vagy ilyesmi. Szeretnék egy szivességet kérni olyan olvasómtól, aki jól tud angolul (én csak most tanulom a nyelvet). Van egy oldal, amit itt találhattok meg. Ahogy nézegettem nagyon jó dolgok vannak itt, de az én angolságom még nagyon gyenge, ennek ellenére szeretnék egypár ötletet innen is átemelni az „Üzenet” füzetembe. Csakhogy nagyon sok időmbe telne míg kisilabizálnám az itt letölthető anyagok szövegét. Ha valaki segítene nekem nagyon hálás lennék. Egyébként lassan körvonalazódik a fejemben az ötlet, remélem scrapbook terén is jelen leszek e füzetben. Eddig a határidőnaplómba jegyzem le az üzeneteimet, míg meg nem találom a megfelelő formáját e füzetnek.
Erről jut eszembe, hogy ahogy olvastam a megjegyzéseiteket, Rita kérte mutassam be hogy hogyan is készült az anyósom ajándéka, amelyet az előző bejegyzésemben mutattam be. Neki is láttam, bekötöttem a kinyomtatott szlovák nyelvű receptgyűjteményemet. Készítettem fényképeket és lejegyeztem a könyvkötés menetet, már csak idő kell, hogy közzé tegyem. Már itt megjegyzem, hogy ez nem olyan, mint amit az igazi könyvkötő mesterek készítenek, ez az egész egyszerűsített változata. De mutatok pár képet a kész eredményről:




Ezenkívül, mivel ma van vízkereszt és ilyenkor bontják a karácsonyfákat (a mi fánkat az unokaöcsénk kezdte el bontani délután, amikor vigyáztunk rá :D) ezért gondoltam lecserélem a karácsonyos bloghátteremet és teszek fel valami újat. Ezt most nem Éva készítette, hanem a neten találtam mint blogsablon. Nekem tetszik, de ha valami nem jó (pl.ha a betűtípussal van gond, ami megeshet, mert sajnos kézzel kellett beállítanom) kérlek szóljatok.

post signature

1 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik az új blogruci!
    És klassz a könyvkötészeted is, nagyon szép lett a cookbook! Az angollal én is hadilábon, igy nem tudok sajnos ebbensegÍteni :((((.
    Az üzenetes füzeted ötlete pedig zseniális!

    VálaszTörlés