Őszi esküvő

Nagyon rövid ez a hét. Persze amikor még dolgoztam örültem volna neki, de most valahogy nem volt jó. Amíg a férjem itthon volt a gép közelébe csak késő este jutottam, olyankor pedig kedvem nem volt se a scraphez se a bloghoz. Tegnap és ma sem voltam otthon délelőtt. A vérvétel valami iszonyat volt. Hat óra előtt keltem, hogy a fél hetes buszt elérjem, mert hétre már Dorogon akartam lenni. A vérvétel csak fél nyolctól van, de egy nap csak 100 embert fogadnak. Hét órakor, amikor beértem a rendelőben már mindenhol álltak az emberek. Nekem a 60-as szám jutott, de hamar elfogyott a maradék 40 db szám is. Ki kellett mennem a levegőre mert rosszul voltam. Szerencsére gyorsan megy a vérvétel így 10 perc múlva már volt hely leülni is. Nem féltem a vérvételtől sohasem, hisz gyerek koromtól fogva gyakran vettek tőlem vért a toxoplazmózis miatt. Csak utána fáj két napig a helye és eléggé kellemetlen. A vércsoport vizsgálatra levett vért be kellett vinnem Esztergomba, mert csak ott végeznek ilyen vizsgálatot. Ezt gyorsan elintéztem, de nem siettem haza, mert hát ritkán szabadulok ki a 4 fal közül és keveset vagyok emberek között. Egy kicsit sétálgattam, nézelődtem, ettem egy hamburgert. Igazából nagyon jól esik minden egyes alkalommal a hamburger. De azokat a hambikat nem szeretem, amiket a híres és ismert gyors éttermekben készítenek. Hisz kitudja miből vannak. Azokat annál inkább szeretem, amik kis falatozókban lehet kapni, mert nagy valószínűséggel a helyi zöldségesnél és hentesnél, valamint a helyi pékségben vásárolják a hozzávalókat. Persze egy ilyen kirándulás után totálisan elfárad az ember és alig marad ideje másra. Ma pedig a leletekért mehettem újból Dorogra és mivel már ha bementem, akkor a nőgyógyászt is letudtam. Rákszűrést végzet, ami szerintem nem kellemes, de kibírható. Most nem csatangoltam, mert az apósom vitt be. Eléggé hideg szél fújt, még jó hogy felöltöztem, de a nadrágom gombját elhagytam. Pedig nincs is nagy hasam és ez a nadrág mindig bő volt rám. Nagyon szép a táj ilyenkor. Az autóból csodáltam a színek kavalkádját. Ez a szép az őszben. De a hideg miatt és később a kopár fák miatt nem szeretem. E csodás színeket adja vissza Kreen is a megjelent készletében, melynek címe nem is lehetne más, mint Couleurs d'automne.
Megvásárolható ITT
Oldalam:
Bár esküvők nyáron vannak, ősszel is lehet tartani esküvőt. Hisz a miénk is akkor volt. Szerintem nagyon romantikus lehet az avarban készült fotó, csodaszépek a színek ilyenkor. Igaz az idő hűvösebb és gyakran esik az eső, de mindenre van megoldás. Az esküvőt foglalta készletbe Cali. Csodaszép elemek vannak e készletben. Nézzétek meg ti is:
Megvásárolható ITT
Kedvenc fotómmal készült az oldalam.
Valamint a Digitális Scrapbook Nap alkalmából leárazás van a Shabby Pikle Designs-nél.

Kellemes napot kívánok mindenkinek!
post signature

1 megjegyzés: