Szellemek kikötője

A nyári nap vakítóan ragyogja be a szobát, igyekezve boldogságot, fényt vinni az ott tartózkodók életébe. Azonban ez semmit sem segít, mert a szomorúság, az önmarcangolás, a lassú várakozás e pillanatban erősebb. Az ablaknál egy fiatal nő áll. A beszűrődő fény angyali külsőt kölcsönöz neki, amikor körberagyogja és a hosszú haján megpihenve megcsillantja annak színét. Egészen csend van, csak a lélegeztető gép monoton pumpálása és a többi létfenntartó gépek működésének zaja az, ami megtörni igyekszik e szoba nyugalmát. Még a nővér is csendben tesz-vesz az ágyban fekvő férfi körül. A kómában fekvő arca tükröz csak igazi békét, nyugalmat, csendet. Talán már más tájakon jár, és a gépek tartják még e világhoz kötve. Egy orvos nyit be, valamit mond a nővérnek egészen halkan, majd az ablaknál álló nőhöz lép.
- Kisasszony, most elvisszük a vőlegényét pár kivizsgálásra. Addig nyugodtan menjen haza, egyen valamit és pihenjen le. Már egy hete reggeltől estig ül az ágy mellett. Nem tesz jót Önnek és tudom, hogy a szerelme ha felébred szívesen lát majd egy kipihent, erős nőt, mint egy megtört, elgyötört asszonyt.
A nő szomorú tekintettel néz a doktorra, arca sápadt, szeme alatt sötét karikák.
- Köszönöm doktor úr, de én inkább ülök az ágy mellett továbbra is!
- Ahogy gondolja, de akkor legalább egy kicsit mossa meg az arcát és egyen valamit!
A nő bólint, majd újra az ablak felé fordul. Nem a tájat nézi, csak bámul bambán kifelé, s közben a gondolatai cikáznak. Közben a férfit a nővérek és egy ápoló kitolja a szobából, így most már teljes a csend és a nyugalom.

„Érdekes, hogy mindenki azt hiszi, hogy mi ketten el vagyunk jegyezve. Talán joggal, hisz csak egy szerelmes nő képes egész napját egy ágyhoz láncolt férfival tölteni. Én nem vagyok szerelmes, nem lehetek az. Menyasszony sem lehetek soha, csak a lelkiismeretem tart itt és még valami, amiről nem tudom, hogy micsoda. Jó lenne ha visszamehetnék az időben? Ha figyelmeztethetném magam, akkor nem találtam volna meg a hullát az Öbölben. Ah! Ez hülyeség! Ha én nem, akkor talán valaki más találta volna meg! Inkább nem kellett volna saját kis nyomozást indítanom. Így elkerültem volna, hogy mást is megöljenek és talán Márk sem lenne most kómában. Vagy talán el sem kellett volna hagyni Los Angeles-t. Igen, talán jobb lett volna Amerikában maradni!”


Iszonyatosan el voltam foglalva a héten, igazság szerint már jó pár hete úgy érzem magam, mint valami kerge marha. Füzettel és tollal rohangálok a lakásban, vagy ülök a kanapén és bámulom a szomszéd ház homlokzatát. Az igazság az, hogy kaptam egy felkérést egy barátomtól (akivel életemben egyszer találkoztam csak). Egy kis felvidéki lapnál dolgozik, ami csak a környéken jelenik meg. El akarnak szakadni a szlovák nyelvű kiadástól, mert egyre jobban átveszi az irányítást a politika az újság felett. A magyar kiadás csak kéthetente jelenik meg. Szóval szólt, hogy szeretnének benne egy folytatásos sztorit is majd leközölni. Mivel régebben sokat írtam és ő pont ismerte az írásaimat, így megkérdezte, hogy szoktam-e még írni. Sajnos egy ideje nem írtam már semmi komolyabb, irodalmi alkotást, mert annak idején két személy kérésére feladtam azt az álmom, hogy könyvet kiadjak. Elmagyaráztam neki, hogy miért hagytam abba és hogy miért nem kezdtem újra. Aztán persze megbeszéltük, hogy keres mást. De másfél hónapra rá megírta a Jégkirálynős történetem. Elküldtem neki is, de csak úgy és el volt ragadtatva tőle ő is és a főszerkesztő is. Így bevállaltam, hogy mégis megpróbálkozom (nem esem nagyot, ha nem lesz jó fogadtatása az egésznek). Úgy gondolták, hogy krimi lehetne, mert azt mindenki kedveli, de nem sietettek, mert egy kis gond van a különválás terén. Csak egy szinopszist kellett még a múlt héten elküldenem. Sajnos egy ideig nem volt semmi kézzel fogható ötletem, míg egy szép tavaszi napon kimentünk a férjemmel a pilismaróti öbölbe pecázni. A hajótemető környékén voltunk és annyira megérintett a hangulata, hogy akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha pecázás közben egy hulla akadna a horogra stb. Így aztán jó pár napig csak lazításképp ültem a gép elé, elolvasni az e-mailjaimat és megnézni a kedvenc blogjaimat. Mivel készítettem egy-két képet is a hajótemetőről, gondoltam oldalba is foglaltam. Osli játékába akartam benevezni velük. A képekhez, amik pár átalakítgatás után misztikusra sikeredtek inkább valami dark stílusú készlet illett volna jobban, de nekem valahogy így tetszik. Íme a kép:

Remélem tetszett a fent közölt részlet a készülő történetből. Ma tudtam meg, hogy nyugodtan dolgozhatok rajta és jó sztori lesz, csak egyes emberek nagyon megnehezítik egy új magyar nyelvű hetilap születését. Meg szeretnélek kérni titeket, hogy mondjátok el a véleményetek a leközölt részletről és szeretnétek-e olvasni a folytatást. Lehetséges, hogy új blogon fogom megosztani (bár nem biztos), de csak akkor ha van érdeklődés . Köszönöm mindenkinek szíves türelmét és a véleményeteket is hálásan köszönöm előre is!