Türelem őszhajat terem...

Mert rózsát azt biztos hogy nem. Vagy ha igen, akkor is hamarabb őszül bele az ember a türelembe, minthogy rózsája legyen. Szerintem. Pedig egyesek szerint én vagyok a nyugalom és a türelem. Annak ellenére, hogy mások így látják még nem biztos, hogy így is van. Mert életem első huszonkét évében meg kellett tanulnom saját bőrömön, hogy ha kimutatom bizonyos érzéseimet akkor bizony nem jártam valami jól. Ha valami fájt, bajom volt, gondok gyötörtek, akkor nem azt kaptam, hogy „mond el édes lányom, meghallgatlak”, vagy „nincs semmi baj, segítek neked”. Hanem ezek voltak a reagálások: „úgy kell neked”, „én megmondtam előre”, „én ezt sosem tettem volna anyámmal”, „nekem mindig igazam van”, „sírjál csak, ha nem hallgattál rám, pedig mondtam, hogy a szülők jobban tudják mi jó a gyereküknek” és hasonlók. Persze ezek nem segítettek, hanem rosszabb hatást értek el. Ezért aztán meg kellett tanulnom, hogy még ha ég a fejem felett a ház, akkor is azt mutassam a külvilág felé, hogy minden happy meg ok és vigyorogjak, mint a vízitök. Ezért nem csodálkozom azon, hogy az emberek azt hiszik, hogy én vagyok a nyugalom és a türelem mintaképe. Pedig valójában elegem van. A várakozásból és a bajokból. És engem is aggasztanak dolgok. Például már nagyon unom, hogy egy kiadó, aki megígérte, hogy küld szerződést, lassan fél éve nem küldi azt a bizonyos szerződést. Megkerestem őket jó párszor, de a válasz annyi volt csak, hogy legyek türelemmel. Ok, de ez már sok. Tudom, nem leszek milliomos és nem lesz belőlem Agatha Christie, de jó lenne már tudni, hogy mire számíthatok. Hisz jól jönne egy kis aprópénz az üres pénztárcámba. Hisz február óta nem fizetem a tb-t magam után, mert hát enni is kell és a tavalyi 5100 helyett már 6390-et kell előhalászni az üres zsebekből. És már csak két hónapom van hátra a szülésig(a maradék fél hónapot nem számítom bele, mert az az idő alatt már nagy az esély, hogy megindulhat a szülés). Persze egy kicsit javult a nincstelenség helyzete, hisz hétfőtől a férjem kenyérszállító lesz, de ez inkább félállás, hisz a fizetés is annyi, amennyi kört vállal el és így max. havi 70 000 - 80 000 pénzünk lesz, ami nem rossz, de ahhoz, hogy a gyerek születésére már ne legyünk mínuszban még egy másik állás is kellene. Emellett még nincs semmink a kicsinek. A sógornőm kölcsönadja a kiságyát, meg a babaruhákat és állítólag a babakocsit. Jó ez, de mivan ha lányom lesz, és szerintem az lesz. Csupa kék ruhában fog járni a lányom, mert a sógornőmnek kék mániája volt? Legnagyobb bajom azonban a babakocsival van. Egyenesen nem tetszik. Ez is kék, mint minden, ha az ember tolja, akkor olyan érzése van, mintha részegen egy talicska követ kellene feltolnia a hegyen. Mivel olyan dög nehéz a járgány és valamiért mindig balra húz. Ja és a lábtartó része nem szereti a vízszintes helyzetet. Igyekeztem jelezni, célozgatni, hogy én nem vágyom arra a kocsira, inkább szeretnék újat, vagy esetleg mástól használtat. 15 000 kínáltak egy nagyom megkímélt, full extrás, nem kék és márkás babakocsit. De a férjem inkább a sógoromék kocsiára voksol. Megértem, hogy inkább ami ingyen van, mert pénze nincs erre sem, sem semmire. Sajnos az anyósom is támogatja a férjem álláspontját. Pedig emlékszem arra, amikor mondta, hogy annak idején ő akarta megvenni a kocsit. Akkor most nekünk megveheti, ha a másik fiának nem vehette meg. De hát az anyósom nagyon spórolós. És emellett sok minden kellene és nem nagyon vannak ismerősök, barátok, akiktől kölcsön kérhetnék. Cumit, meg üveget és hasonlókat azonban meg kell venni így is úgy is. Az én szüleimtől meg aztán nem nagyon lehet kérni. Hisz így is tartoznak a nagyszülői örökségemmel és sok mással. Meg hát a legutóbbi levelében anyám éreztette velem, hogy mennyire gonosz dolog volt tőlem az, hogy úgy döntöttem, ahogy, mert így megfosztom őket a születendő unokájuktól. Ha valaki nem értené, röviden és velősen a dolog lényege a következő: a szüleim és a rokonságom mélyen vallásos. Elfogadhatatlan számukra az a tény, hogy én annak idején egy teljes évig csak együtt éltem a mostani férjemmel. Az, hogy a férjem ateista, vagy katolikus esetleg zsidó nem lett volna gond, de az együttélés miatt megszegtem Isten törvényeit, ezzel romlott vagyok és az ilyenekkel minél kevesebbet kell érintkezniük. Ezért nem lesz lehetséges, hogy mondjuk két-három havonta láthassák az unokájukat, esetleg csak évente. Ok, megértem meg minden és nincs semmi gondom a vallással és a hittel sem, de ahogy a családom áll a témához, az már kész röhej és kiakasztó. Mártírt csinál anyám magából, bár ezen nem csodálkozom, hisz mindig is ezt csinálta. Ő az egyetlen tökéletes ember a világon, vagyis ő ezt hiszi. Én elfogadom olyannak amilyen és talán már sikerült megfejtenem viselkedésének okát is. De mivel ismerem, ezért nagyon tudnom kell, hogy mit mondok és mutatok ki. Nem kérhetem, hogy vegyen babakocsit, vagy drágább dolgot mert megsejti, hogy nincs valami rendben. Ebből pedig azt szűri le, hogy boldogtalan vagyok. Ami persze nem igaz, mert bár vannak gondok, de én ennek ellenére boldog vagyok, hisz van egy csodás férjem, lesz egy angyali kisbabám, aki vagy Jázmin vagy Ádám esetleg Bence névre fog hallgatni. Még mindig szerelmes vagyok és megtaláltam önmagam, jól érzem magam a bőrömben. Azonban ez neki nem elég, saját tapasztalatai szerint a szerelem 6 hónap múlva elmúlik, a pasik önzőek, a gyereknevelés nem könnyű dolog és ha nincs pénz akkor az a házasságra sincs kihatással. Én meg hiába állítom azt, hogy a gondok még jobban összekovácsolnak mindent stb. Ő jobban tudja, hisz tapasztaltabb. Ez pedig egy ördögi kör aminek az a vége, hogy élete végéig hajtogatni fogja, hogy ő megmondta, hogy nem fog a boldogságom örökké tartani és még azokat a bátorító gondolatokat, melyeket a bejegyzés legelején említettem. Így nem nagyon tudom, hogy mi legyen a válasz levelemben, melyet kért tőlem (nem írhatok e-mailt, pedig el tudják olvasni azt is). Nagy gond, hogy mi legyen bele írva, mert papíron bizonyítéknak használhatja ellenem majd a jövőben soraimat, amikor bizonygatni akarja, hogy neki volt igaza. E mellett az anyósomékhoz költözés is még talonban van és úgy lóg a nyakam fölött, mint Demoklész kardja. Így nem csoda, hogy az őszhajszálak megszaporodtok. Bár az is igaz, hogy jó pár hónapja nem volt már befestve a hajam és így most már láthatóvá váltak ezek a fehér szálak. Lehet, hogy ezek még azok, amik megvoltak a szüleimtől való elköltözésemkor, csak mivel szépen el voltak takarva nem láthattam őket. Ennek ellenére minden rendben van velem és a babával. Jövő héten talán már megtudom, hogy lány vagy fiú lesz-e. Mihelyt tudom közlöm a Facebookon. Most megyek, mert közben életem nagy szerelme követi a trónját és az ebédjét. Elnézést a panaszkodásomért, de muszáj kiadnom magamból ezeket és mivel nem rendelkezem a faluban megbízható, őszinte barátnővel, ezért ez úton oldom meg a hiányt.

Kellemes napot kívánok mindenkinek!