Helyzetjelentés

Csodás napfényes csütörtököt kívánok mindenkinek! Hosszú hallgatás után úgy gondoltam, hogy életjelet adok magunkról.
Terveim közt szerepelt és még idáig szerepel, hogy márciusban visszatérek úgy mind a blog mind a scrap terén. Ezt arra alapoztam, hogy talán ilyenkor újraéled az építőipar. A férjemet januártól felvették, de sajnos csak fél hónapot dolgozott, majd fizetetlen kényszerpihenőre lett küldve. Ez persze nem jó ránk nézve, mert ilyenkor az ember egy pici pénzből vagy épp semmiből él. :( Sajnos ha jön a baj, akkor csőstül, emelték a befizetendő tb-t 5100-ról több mint 6300-ra, az autónk is elromlott, aminek a műszakija is lejár és ki kell cserélni a gázpalackot és minden egyéb elektronikai berendezést, ami a gázüzemeltetést segíti (merthogy gázos autónk van, hisz legalább az üzemanyag költségünk alacsony, ha más nem). És még sok más gond jelent meg egyszerre az új évben. Szerencsére én úgy vagyok vele, hogy tudom, az élet általában úgy működik, hogy egyszer lent, másszor fent. Bár néha a lent tovább tart, mint a fent. Igyekszem optimista lenni, hisz mindig minden megoldódott, rendeződött és annak idején, amikor én még egyedülálló voltam, mindig meg tudtam oldani a dolgokat és a lent nem tartott olyan hosszan. De most, amikor már nem vagyok egyedülálló rosszabb a helyzet. A férjem sajnos könnyen depresszióba esik a feltornyosuló gondok láttán, én meg igyekszem mosolygós, vidám lenni, ezzel kirángatva őt a mély zónából. A legrosszabb az, hogy ezen kívül nem tehetek semmit és ezért a tehetetlenség érzése nyomasztó tud lenni. Régebben addig nem nyugodtam, míg meg nem oldottam a problémát, most is igyekszem, de valahogy nem tehetek sokat. Hacsak meg nem álmodom a lottó 5-ös számokat :) Erre az esély nagyon pici. Így ki kell várnom, hogy mit hoz a holnap. Így sajnos azt sem tudom, hogy mikor tudok újra több időt szánni a blogra és scrapre. És ha lesz is időm és alkalmam félek nem fog sokáig tartani. Nem a baba születése fog visszatartani. A férjem nagyszerű ötlete az, hogy költözzünk le a szüleihez. Nekik egy hatalmas nagy házuk van, amit persze nem laknak be teljesen, megoszlana a koszt és a rezsiköltség stb. Eddig szép és jó. Csakhogy mindennek ára van. Ennek az az ára, hogy szigorú elvárászok és „szabályok” vannak érvényben, valamint iszonyatosan nagy mértékű türelemre és alkalmazkodó készségre van szüksége az embernek. Sajnos ott már ajánlatos fél nyolc - nyolc között megreggelizni, hatra végezni a vacsorával és a tusolással és nem császkálni éjszaka wc-re vagy épp a konyhába. Az egész napot hasznos dologgal kell kitölteni, persze lehet számítógépezni, internetezni, de nem órákat, mert abból nincs semmi haszon. Persze tudok alkalmazkodni és muszáj is, mert ha nem tenném a veszekedések és elégedetlenségek száma nőne. Én pedig szeretném, ha ebben a férjemnek majd minél kevesebből legyen része, bár így is - úgy is jut majd minden napra belőle. Ezért eléggé lehangolt vagyok. Megszoktam a külön életet, a házat sajátomnak tekintettem és úgy rendeztem a dolgaimat, ahogy nekem jó volt és kevesebb stressz ért. Imádtam főzni és sütni. Sajnos az apósom és anyósom a férjemmel és velem ellentétben nagyon finnyás, nem esznek meg akármit. Így hiába főznék én is, nem ennének belőle és főzniük kellene maguknak, ami miatt szintén problémák adódnának. Mert pénzpocsékolás és egyáltalán nem takarékos megoldás, ha kétfélét főz az ember. Remélem azonban, hogy nem kell költöznünk, vagy ha mégis nem tervezi a férjem azt, hogy örök időkre ott éljünk. Szerintem hamar kikészülni, amilyen feszült a kapcsolata a szüleivel, hisz más más nézőponttal rendelkezni és sajnos valahogy nem nagyon tudják megérteni a férjemet. Valamint néha azt hiszik, hogy a világ működése még mindig olyan vagy hasonló mint 20 - 30 éve. Bár az is lehet, hogy én nem fogom sokáig bírni a gyerek mellett, hisz az ottani nézetek és elvárások, valamint szabályok miatt félek lehetetlenség lesz még számomra is megőrizni a higgadtságot és teljes mértékben alkalmazkodni. Persze igyekszem most is optimista lenni, vagyis abban bízni, hogy itt maradunk, ahol vagyunk, vagy ha mégis mennénk, akkor nem lesz olyan rossz, és nehéz, mint amilyenre számítunk. Majd meglátjuk. Remélem folytathatom a scrapet és a blogot, hisz mindkettő iszonyatosan hiányzott, de hát eddig nem volt alkalmam hosszabb ideig a gép elé kerülni.

Most pedig egy kicsit vidámabb témára térek át. A terhességem 26. hetében járok, amely eddig komplikáció mentes, bár enyhe vérszegénységet mutatott a vérteszt és sajnos már 11 kg-ot sikerült felszednem. Eléggé mozgékony és huncut babám van, mert amikor édesapja szeretné érezni rúgásait, akkor hirtelen elcsendesül, majd amikor a férjem megunja a várakozást és elveszi a kezét újra ficánkolni kezd. Majd megint abba hagyja. Sajnos még mindig nem tudom, hogy fiú lesz vagy lány, mert utoljára ultrahangon decemberben voltunk és majd csak most márciusban lesz esedékes a következő. Élvezem ezt az állapotot, bár azért nem könnyű. Néha előjön a lumbágó, hosszas állás vagy kemény széken ülés után pedig iszonyatosan fáj a hátam. De a leges-legrosszabb az alvás. Eddig csak hason tudtam elaludni, de most úgy nem lehet. Éjszakánként órákat forgolódok, mert az oldalfekvés kényelmetlen számomra, hiába rakok magam elé és a lábam, hasam alá párnákat. Egy kicsit kialvatlan vagyok e miatt amit tetéz még a fáradtság ami a vérszegénység miatt van. De mindennek ellenére nagyon szép időszaknak élem meg ezeket a hónapokat. Igazából egyetlen félelmem a szüléssel kapcsolatos. Nem a fájdalomtól félek, hanem a komplikációktól, vagy hogy valami nem sikerül. A védőnő szerint nagy esélyem van császárra, ami megrémiszt, mert ott nagyobb esélye van annak, hogy valami nem jól sikerül. Igazából nem magam miatt aggódok, hanem a születendő gyerekem és férjem miatt, mert mi lesz velük, ha velem valami baj történik. Mindenki mondja, hogy nem szabad ilyesmire gondolni, de arra lettem nevelve, hogy számolni kell az elmúlással, mert ez az élet része. Nem mondhatjuk 100% biztonsággal, hogy velem ez vagy az nem fog megtörténni, hisz ugyan annyi esélyünk van rá, mint annak akivel esetleg megtörténik. De azért mondogatom magamnak, hogy nem lesz semmi baj. E mellett a másik félelmem az, hogy hogy birkózom meg a gyerekneveléssel, ha közben az anyósoméknál fogunk lakni. Látom és láttam, hogy hogy ment ez az első unokájuknál és ezek alapján sajnos nem számíthatunk semmi jóra. Amíg a sógoromék ott laktak mindig megmondták nekik, hogy hogy s mint kell csinálni. Biztos volt köztük egy-két hasznos tanács, de ha valamit a szülők másképp akartak csinálni, akkor problémák lettek belőle. Most pedig, hogy elköltöztek azon az elven vannak, hogy ők kényeztetik a gyereket a szülők pedig neveljék. Ami persze egy szülő és nagyszülő dolga, de azért a nagypapának és nagymamának mindezek ellenére nem szabad mindent megengedni. Ez a másik félelmem, bár gondolom az elején még nem kell tartanom ezektől annyira.

Ennyit szerettem volna, igyekszem majd többször életjelet adni magamról és időt szentelni a scrapnek is, amíg lehet.
Kellemes napot kívánok mindenkinek!